~Kelsey White története

Tizenkettedik rész - A baba

2011. szept. 28. 16:35 - írta csakLilla

Hosszú, szűk folyosón ballagtam. Mellettem ajtók sokasága sorakozott. Az egyik szobából fényesség áradt. Beléptem. Peter állt a terem közepén. Szám széles mosolyra húzódott. Arca fehérebb volt, a bronz-színű bőréhez képest. Ugyanazt a nadrágot és pólót viselte, mint a balesete napján.

-Hát élsz? Végig tudtam, hogy nem haltál meg...

-Kelsey.-intett, hogy jöjjek közelebb.-Szeretlek.-suttogta, majd előrébb hajolt, hogy megcsókoljon, de a kezemben lévő baba megakadályozta, hogy egymáshoz simuljunk.

Kislány volt. Alig lehetett három-négy hetes. Óriási kék szemeivel bámult ránk. Rózsaszín kalapot és kantáros ruhát viselt.

-Ki ő?-kérdeztem, eltolva magamtól.

-Mi?-Peter összehúzta a szemöldökét. Meghökkent a kérdésem hallatán.

-Kicsoda ő? Ohh...milyen aranyos.

-Kelsey... ő a kisbabád. A mi kislányunk.-válaszolta értetlenül.

Hirtelen szúró érzés nyílalt a gyomromba. Felnyögtem. Szemhájaim felnyíltak. Egy kórterem közepén találtam magam, mellettem egy infúziós állvánnyal. Hogy kerültem ide? Nagyot sóhajtottam. Derengeni kezdtek a történtek. A temetés, Peter levele, és a gyógyszerek. Úgy tűnik , nem haltam meg... de akkor az előbbi is csak egy álom volt. A sírás kerülgetett. Csak egy értelmetlen álom...

Ekkor kopogtattak az ajtón.

-Igen.-köszörültem a hangom.

Dorothy ugrott be rajta, egyenesen a nyakamba.

-Kérlek, ne csináld többet ezt velem! Most legszívesebben agyonütnélek! De, olyan jó, hogy itt vagy végre! Annyira izgultunk!

Anyuék is beballagtak közben a szobába. Kitártam a karom, jelezvén, hogy megölelhetnek.

-Szívem, igaz már jobban vagy?-kérdezte anyu.

-Igen. Azt hiszem.

-Ne hozzak valamit a büféből?-firtatott apu.

-Ne, John! Az orvos megmondta, hogy még nem ehet ma semmit, a gyomormosás miatt...-forgatta a szemét anyu.

Felnevettem. Újra együtt a család. Ha ez együttnek számít...Peter nélkül. Kedvem lelankadt, mint mindig mikor Ő rá gondoltam. Az álmomban...olyan valóságosnak tűnt. Az érintése, az arca... Mindent megér, ha újra láthatom, hacsak az álmomban is. Még ha tudom, hogy csalódás ér ha felébredek, akkor is. Nagyot sóhajtottam.

Belépett egy orvos a szobába.

-Látom végre felébredt.-jegyezte meg közömbösen, miközben a kórlapomat olvasta.

-Végre ? Mennyit aludtam?

-32 órát.- hátrahőköltem. Felfoghatatlannak tűnt, hogy ennyi időt átszunyáltam volna, hiszen fáradtabbnak éreztem magam, min egy átbulizott éjszaka után.

Az orvos az életfunkcióimat vizsgálta.

-Pulzus...-kitapogatta a kezével a csuklómon a főeret.-úgy tűnik rendben. Szóval...-nagyot sóhajtott, majd folytatta.-Lenne egy közlendőm.-tétovázott egy kicsit-Valószínűleg...Ms.White...ön gyermeket vár. A negyedik hétben jár.-várta volna a válaszomat, de nem szóltam, így folytatta-Kérdés, hogy el szeretné-e vetetni, illetve megtartja? Később még visszanézek.

Megállt bennem az ütő. Mi? Egy... egy kisbaba. Önkénytelenül is mosolyogtam. Sosem gondolkodtam még igazán, hogy szeretnék-e gyereket, és ha igen, hányat. Igazából még időm sem volt ilyeneken törni a fejem. De most váratlanul itt állok a döntés előtt. Csak 18 vagyok. Utolsó éves gimiben.- sóhajtottam.- És Peter. A gyerekem apa nélkül fog felnőni. Csüggedten néztem magam elé. Közben anyáék veszekedtek, de nem figyeltem rájuk. Egyedül a kisbabám járt az eszembe. Ettől a perctől új értelmet adott az életemnek. Volt miért illetve kiért élnem.

-Kelsey! Hallod amit mondok?!-kiáltott rám anyu, valószínűleg sokadszorra, mire feleszméltem.

-Mi az?-kérdeztem.

-Ez hogy történhetett?-förmedt rám. A szemei villámokat szórtak.-Csak tizennyolc vagy! Hogy akarsz így továbbtanulni? Mit akarsz most kezdeni így? A gyerekednek még apja sincs!

-Anya!-kiáltottam rá.-Megtartom.

-Csak szeretnéd! Nem fogom hagyni, hogy tönkretedd az életed! Nem azért neveltünk fel, taníttattunk, hogy most mindet egyszerre eldobd! A fiatalságoddal és a vele járó szabadsággal együtt...

-Túlreagálod. Nem fogom hagyni, hogy megöljétek a gyerekemet!

-Mary-vonta félre apu anyát, majd valamit súgott neki. Anya nagyokat sóhajtozott.

Közben Dorothy döbbent arccal meredt rám.

-Kérlek ne hagyd, hogy ezt tegyék velem! A babámmal. Kérlek!-kérleltem Dorothy-t.

-Nem fogom hagyni. De nézd...valamilyen szinten igazuk van...

Mikor ezt kimondta, akkor éreztem hogy igazán magamra maradtam...a babámmal. Az egyetlen esély is, hogy Peter tovább élhessen-hacsak a gyermekünkben is-az a kisbabánk megtartása volt. Egyszer már elveszítettem egy szeretett embert. Többször nem fogom hagyni, hogy bárkit elszakítsanak tőlem! Tanulnom kell a hibáimból...

-Sosem fogom hagyni, hogy elvegyenek tőlem.Soha.-suttogtam neki, miközben megtelt könnyekkel a szemem.

 

Negyedik rész - Túl a barátságon

2011. aug. 28. 23:44 - írta csakLilla

Másnap reggel a Dorothytól kapott huszonkilencedik telefonhívásra keltem.

-Végre méltóztattál felvenni! Hogy lehet délig aludni, mikor a barátnődnek az egekben a vérnyomása, a te hibádból! Tudod, drága a márványkoporsó! Amit persze te fogsz fizetni, ha itt azonnal nem meséled el részletesen a tegnap estédet!

-Gyere át egy fél óra múlva, addig rendbe kapom magam. Mindent elmondok, ígérem!

-Tizenöt perc múlva ott vagyok! Punktum. És nem kések!

-De...!-lecsapta. Valószínűleg már rohant a cipőjét húzni.

Elindultam hát fogat mosni, közben pedig rendszereztem a tegnap történteket. Mindenre tisztán emlékeztem...és egy darabig még fogok is. Felejthetetlen este volt.

Dor tíz perc alatt átért hozzánk, és még be sem esett az ajtón, máris faggatóra fogta.

-Csók?

-Nem volt.

-Ölelés?

-Elmaradt.

-Jártok egyáltalán?

-Nem.-csalódottság ült az arcára.

-Összevesztetek?

-Nem! Dehogy.

-Akkor ki hibájából nem jöttetek össze? Legalább bevallottad neki, hogy tetszik neked?

-Igen, de ő megelőzött vele... én állítottam le azzal, hogy túl gyors a tempó.

-Ne csináld már! Most komolyan! Kedveled vagy sem?!

-Igen. De miért kellene egyből rámásznom?

-Mit miért? Ilyet a lányok csak lekoppintásképpen szoktak mondani! Az még hogy jártok, nem azt jelenti, hogy az első alkalommal le kell feküdnötök!

-Tudom, de...

-Nincs de! Sipirc a szemem elől! Szégyent hoztál rám! Erről dumáltam én neked tegnap órákig?! Hétfőn az első dolgod legyen felkeresni!

-Oké. Megértettem, parancsnok!-forgattam a szememet.

Dorothy újra előadta a pasikról szóló kiselőadását, feleslegesen, majd három óra múlva távozott. Megkönnyebbültem, mikor kilépett az ajtón. Ilyen is ritkán fordult elő, de most kivételesen untatott.

Délután elővettem a befejezetlen házi dolgozataimat, majd estig minddel elkészültem. Észre se vettem mennyire elment a idő, csak azon kaptam magam, hogy már fel kellett kapcsolnom a lámpákat, hogy lássak is valamit.Ekkor jutott eszembe, hogy anya rám bízta, hogy menjek le a boltba pár dologért, mindenképp, mert holnap nem lesz nyitva.
Gyorsan felkaptam a cipőmet, és rohantam lefele, a sarki abc-be. Reménykedtem benne, hogy még nyitva találom.
Még nem zártak be mikor odaértem, de én voltam az utolsó vásárlójuk. Megvettem amit kellett, majd hazafele indultam, mikor megpillantottam egy szemből közeledő kék Nissant. Pont mint...Peteré. Lelassított és áttért az én sávomba. Most már biztosra tudtam, hogy csak ő lehet az. Lehúzta az üveget.

-Szia cica! Elvihetlek?-vonta fel szemöldökét a napszemüvege alól. Somolygott.

-Hello Peter!-mosolyogtam vissza rá.

-Na! Pattanj be!-levette szemüvegét majd felém fordult.-Vásárolni voltál?

-Igen. És te? Mit keresel itt? A belvárosban?

-Téged!-hátrahőköltem-Csak vicceltem, na! Nem kell egyből megijedni!-nevette el magát.-Csak a könyvtárban jártam.

-És mit is kerestél ott?

-Csak a családfámat kutatom szabadidőmben.-ez elég hihetetlenül hangzott az ő szájából, de nem találtam érthető magyarázatot arra, hogy miért hazudna.

-Az biztos jó dolog lehet, de engem két házzal arrébb, ki kellett volna rakni. Azt hittem tudod hol lakom.

-Szeretnék valamit mutatni.

-Nem ér rá? Már késő van.

-Nem, én ragaszkodom hozzá.

-Hát jó.-adtam be a derekam.

Hosszú ideig mentünk még, mikor hirtelen letértünk egy földútra. A gyomrom görcsbe rándult. Mit akarhat Peet?

-Mégis hova viszel?

-Majd meglátod, szívi!-rezzenéstelen arccal vezetett tovább.

Mi van ha Peter is egy olyan gyilkos amilyeneket a híradókban lehet látni? Mi van ha nem törődött bele a visszautasításba, és úgy akar bosszút állni, hogy élve eltemet? Hirtelen megszűnt az autó motorjának zúgása. Peter állította le.

-Megérkeztünk. Kérlek várj meg itt!-majd kiszállt, és az erdő fele vette az irányt.

Mi van ha most megy az ásóért ? Mi van ha most készíti elő a koporsómat? Nem, ez Peter. Tudom, hogy semmi ilyenre nem lenne képes. Vagy mégis?!

Ekkor előbújt a sötétből, hátratett kezekkel. Valamit rejtegetett. Egy baltát? Egy kést? Egy ásót? Félnem kellett volna, de nem tettem. El kellett volna szaladnom, de lábaim földbe gyökereztek. Kiáltanom kellett volna, de hangom gyenge volt. Biztonságosabban éreztem magam a közelében, mint bárhol máshol. Pedig agyam ennek az ellenkezőjét sugallta. 
Ekkor odaért az autóhoz, kiszálltam, és az üléshez támaszkodtam.

-Kelsey!-megérintette a könyökömet. A torkomban dobogott a szívem.-Eljöttél ide velem, a világ végére, ahol nyugodtan megölhetnélek, és eltemethetnélek úgy, hogy senki nem találna meg soha. Eljöttél ide velem, és nem szaladtál el, mikor elmentem neked ezért, ami akár egy fejsze is lehetne.-hátulról elővette a bal kezét, amiben egy vörös rózsát tartott. Átadta. -még gyorsabb lett a pulzusom.Próbáltam egy köszönöm félét kinyögni, de elakadt a hang a torkomon.-Két napja ismersz, és eljöttél velem egy ilyen helyre...és még te mondod, hogy nem bízol bennem?-nevettem, szemem tele volt könnyekkel, de nem mertem gyengeségemet kimutatni.Lesütöttem fejem, elpirultam. Ekkor Peter megfogta kétoldalt a csípőmet, majd felrakott az ülésre. Jobb kezével beletúrt a hajamba, a ballal pedig átkarolt. Olyan forróság öntött el, hogy azt hittem, ha most azonnal nem öntenek le egy vödör vízzel, felgyulladok. Peet közelebb hajolt, majd távolabb, aztán hirtelen megcsókolt. Lágyan, gyengéden, de mégis szenvedélyesen. Szívem kihagyott egy pillanatra. Viszonoztam. Hátul az egyik kezemmel támaszkodtam, a másikkal pedig Peter tarkóját simogattam.
Egy-két perc múlva eltoltam magamtól. Légszomjam volt. Szemébe néztem majd elmosolyodtam. Arcom egy arasznyira volt az övétől.

-Hazavigyelek?-kérdezte.

-Igen. Anyu haragudni fog, ha nem talál otthon. De most már tényleg haza!

-Igenis!-felnevetett, majd folytatta-Azt hiszem, ezzel a lépéssel átléptük a barátságunkat határvonalát.

-Szerintem is. De nincs mást tenni, ez visszavonhatatlan. Úgy látszik bele kell törődnünk, hogy már csak kapcsolatban lehetünk egymással. Ha tudnád, hogy mennyire sajnálom...-ránéztem, majd a vállára hajtottam fejem...régóta nem éreztem magam ennyire boldognak.

 

Úgy látszik kész a negyedik rész is, remélem tetszik;))

Harmadik rész - A randi

2011. aug. 28. 0:35 - írta csakLilla

Nem tudtam megbékélni azzal a szóval, hogy randi. Egyszerűen nem ment. Peterrel még alig ismerjük egymást, hogy hívhatna randira?! Csak meghálálja kedvességemet az Acapellában, egy vacsorával, kettesben. Na jó, szó mi szó tagadhatatlan, hogy ez egy igaz romantikus randevú lesz, amiről minden lány álmodik már óvodáskora óta. De akkor is furcsa. Dorothy már délben itt volt, hogy felkészítsen a találkozásra. Hiába mondtam neki, hogy már volt pasim, nem Peet lesz az első, úgy tett mintha meg sem hallaná. Minden instrukciót elmagyarázott, és minden helyzetre felkészített, még arra is, ha Peter megkérné a kezemet. Kiválasztottuk a piros mini koktélruhát, ami igazából Dor stílusához passzolna, de nem mondhattam nemet, annyira szexinek éreztem magam benne.

Gyorsan elrepült a délután. Dorothy-val megnéztünk egy drámát, ami persze elvette mindentől a hangulatomat, de nem volt rossz film, szóval megérte, és estére már amúgy is nyoma sem volt a rossz kedvemnek, hiszen már minden egyébb érzelmet elnyomott az izgalom és a várakozás. Hét előtt pár perccel már a kanapén ültem, mikor kopogtattak. Szívem a torkomban dobogott.

-Nyitom!- és már indultam is az ajtó felé.

-Kösz Kel.- meglepődtem. Ez nem Peter hangja volt. Ez anya. Biztos hamarabb ért véget a műszakja.

-Sziaaa anyu! -és átöleltem.

-Szia drágám! Hé, mi ez a szerkó?! Biztos méregdrága lehetett, de megérte, nagyon csinos! De hova készülsz, csak nem?!

-De bizony. Na de mentem, szia. Majd estefele jövök. Puszi.- közben megpillantottam egy királykék Nissant amint a házunk kocsifelhajtójára tolat. Peet volt az.

-Szia kicsim! Vigyázz magadra!-majd bement a házba.

Közben Peet kiszállt a kocsiból, hogy kinyissa előttem az ajtót.

-Hűű-ha! Nem mondom, kitettél magadért!- elmosolyodott.

-Köszi, te is!-elpirultam.

Fekete öltönyt viselt, sötétkék nyakkendővel és fehér inggel. Jó állt neki. Beszálltunk az autóba majd elindultunk.

-Na és hogy vagy?-kérdezte megtörve a csendet.

-Jól, köszi. Te?

-Én is.

-Kapcsoljak zenét?

-Ha szeretnél.-majd benyomta a rádiót és egész halkra tekerte.

-Amúgy akarsz valamit tudni rólam? Szívesen válaszolok  rá, mert nekem is lennének kérdéseim.- rám kacsintott a jobb szemével. Majd' elaléltam.

-Hát...öhm. Igen. Melyik suliból jöttél? Sporttagozat?

-Nem, dehogy- nevetett -a ditroiti állami suliból. Ott nincsenek tagozatok.-felnevetett- Ja, hogy miért vagyok, izmosabb mint a többiek? Gyúrni járok, de leginkább örököltem a testalkatom, apám is ilyen volt.

-Csak volt?

-Meghalt pár éve, autóbalesetben, anyámmal. -felszisszentem-Szóval most egymagam élek, egy hatalmas házban a külvárosban. Elég nagy vagyont hagytak rám , amit kamatoztatni tudok a bankban, hogy megéljek. A gyámügy nem foglalkozik velem, én sem foglalkozom senkivel. Elég érettnek érzem már magam ahhoz, hogy egyedül is ellegyek. Meg amúgy is már csak egy-két év és nagykorú leszek.

-Nem érzed magad néha magányosnak? Nagyon hiányoznak?

-De, elég sokszor, pont ezért választottam inkább az edzőtermet. Ott levezetem a felesleges feszültséget, és elvonja egy kis időre a figyelmemet. Hiányozni hiányoznak, de próbálom ezt magamba minél mélyebbre temetni, elfejteni. Így elviselhetőbb. Te vagy az első, akinek erről meséltem.

Megérkeztünk. Peet kiszállt, kinyitotta előttem az ajtót, majd bezárta a kocsit. A bejáratnál vörös szőnyeg fogadott, ami mellett apró lámpák sorakoztak a földön. Beléptünk a terembe. Minden csupa márványból és swarovski kristályból állt. Nem hiába volt ez a város legfényűzőbb étterme. Egy pincér az asztalunkhoz vezetett.

-Italt?

-Igen, kérünk.-válaszolt helyettem is Peter.-Mit szeretnél Kelsey?

-Öhm. Vizet, legyen szíves.

-Nekem egy kólát. Köszönöm!

A pincér átnyújtotta az étlapokat, majd távozott. Próbáltam volna valami tíz dolláron aluli ételt keresni, sikertelenül. Még a saláta is több volt. Hát rákérdeztem Peet -re:

-Te mit rendelsz?

-Öhm azt hiszem, egy körtével párolt Cordon Blue megteszi. Igen ez lesz. Te?

-Hát, öhm. Még nem igazán tudom...

-Figyu! -az étlapról felpillantva, egyenesen a szemébe néztem- Ne törődj az árával, én fizetem. Ez része a hálámnak, amivel tartozom neked.- újra megvillantotta féloldalas mosolyát.

-Köszi, de nem igazán értem még mindig, hogy ezen mit kell hálálni. Bárki megtette volna helyettem is.

-Hm.Látom még mindig nem érted.-lesütötte fejét-Tetszel nekem. Nagyon. Ugye nem gondoltad, hogy minden embert az Acapellába viszek, mert segített?!-felkuncogott, majd komolyabbra fordította a szót- De mindezek mellett is nagyon hálás vagyok. Út közben, mondtam, hogy szeretnék valamit kérdezni. Igazából ezt későbbre tartogattam, de...

Közben megérkezett a pincér és felvette a rendelést.

-De, mi?-kérdeztem.

Mély lélegzetet vett, majd folytatta.

-Talán...lehetne valami köztünk... úgy érzem. De ezt csak te tudod. Kíváncsi lennék, hogy mennyire találod gyorsnak a tempót? És, hogy, igazából...te, kedvelsz-e? Tudod, még senki iránt nem éreztem így. Mikor távol vagy, a közelembe akarlak, mikor a közelemben vagy, még közelebb szeretnélek magamhoz. Alig ismerlek, de máris tudom, hogy az életemet veled szeretném leélni.-kezében a sótartót forgatta, majd felpillantott.

Megdermedtem. Testemet forróság és vágy öntötte el, hogy a karjába ugorjak és igent mondjak. De nem tettem, pedig boldog voltam... de nem felhőtlenül. Csak egy napja ismertem, és tudtam, hogy még nem nyerte el a bizalmamat, bármennyire is szerettem volna. Igyekeztem hangot erőltetni a torkomba, de minden egyes szónál elakadt a levegő a tüdőmben.

-Szóval?-firtatta.

-Nehéz így dönteni. Pár órája ismerlek, alig tudok rólad valamit. Még a teljes nevedet s...

-Peter O'neill .-szakította közbe mondandómat.-Nem muszáj most válaszolni. Gondold át, és ha majd úgy látod, szólj.- arcán az elkeseredettséget észleltem. Nem! Ennek nem így kell történnie. Ha így folytatom, el fogom veszíteni...

-Nem! Peet, mármint Peter, én kedvellek, csak úgy tartom helyesnek, ha minden a maga idejében következik. Először meg kell ismernünk egymást. A testi vonzódás nem minden.

-Tudom...csak egyszerűen nem bírtam magamban tartani.

Meghozták az ételt.

-Köszönjük.-mondtam.-Szóval most akkor mi lesz? Ideiglenes barátság?-vetettem fel Peetnek mosollyal az arcomon.

-Az is jobb mint a semmi...-majd felnevetett.

A vacsora többi részében kérdésekkel bombáztuk egymást. Többet tudtam meg róla egy óra alatt, mint Dorothyról valaha. Valami kibontakozóban volt köztünk.

Későn értünk haza, de nem bántam, régen éreztem ilyen jó magam. Az illata, a mosolya, a kék szemei, mind-mind elraktározódtak az emlékeim között, egy életre.

 

Na, kész a harmadik rész is!:) Jó olvasást! Ja, és ne felejtsd el pontozni!;)

Második rész - A viszonzás

2011. aug. 27. 17:41 - írta csakLilla

Elkísértem Peter-t a terembe, ahol a tanár abba a sorba ültette amelyikben én is voltam, csak egy másik padsorba.

Órán rá-rá néztem, hogy jól van-e, de hát mi baja is lehetne, egy olyan közösségben, ahol az a szerencsétlen Kelsey White is két év alatt csak kisebb horzsolásokat szerzett. Meg amúgy is, egy osztályteremben mégis mi történhet? Szóval nem ezért figyeltem. Valami teljesen más volt az oka.
Talán a kellemes és nem múló bizsergés, amikor rá nézek? Lehet. Talán csak a szokatlan külseje vonzza a tekintetemet (nem igazán van tele az osztály Adonisz alkatú pasikkal) ? Lehet. Talán a biztonság, amit a közelében érzek. Lehet. Vagy a szeme, az ajka, a... Felém pillantott. Tekintetünk egy minutumra találkozott. De rögtön lesütöttem a szemem, mintha szégyellném, hogy nézem. Valószínűleg el is pirultam. Ekkor újra elmosolyodott.

Kicsengetés után rögtön az ajtó fele tartottam, az elsők között voltam, akik kiléptek a teremből. Nem akartam Peterrel találkozni, mert tudtam, hogy zavarba jövök és bunkósságokat mondok. Egyszóval leráztam és Dorothy felé indultam, a tesiterem elé. 
Mikor odaértem, Peter már ott állt, öszekulcsolt kézzel és keresztbe tett lábbal, a falhoz támaszkodva.

-Már váltalak. Meg akarom hálálni, hogy segítettél elvezetni a teremig. Ha te nem vagy, lehet, hogy még mindig itt bóklásznék,  míg rám nem akadna egy tanár, aki aztán beküldetne az igazgatóiba lógásért. Mi a kedvenc kajád vagy kajáldád?

-Köszi, de te is segítettél összeszedni a cuccomat. Így kvittek vagyunk. De... hogy kerültél ide? Tisztán emlékszem, hogy mögöttem voltál. És egyáltalán honnan tudtad, hogy ide tartok?

-Csak gondoltam, nem tudtam. Láttam, hogy sokat beszélgetsz azzal a vörös hajú lánnyal, és hogy alig bírtok elszakadni egymástól. Sejtettem, hogy itt talállak. Hát megszaporáztam lépteimet és az ebédlőnél jobbra fordultam. Arra rövidebb volt.

-És még hogy te nem vagy itt jártas...Cöhh.

-Ha nem látsz szívesen, akár el is mehetek.

-Ne me...! Vagyis ha dolgod van, felőlem.

-Rendben. De a meghívás még áll, ugye? Egy vacsora az Acapellában? Majd felveszlek.

-Azért nem kell túlzásokba esni, tudod milyen drága hely az Acapella? Nekem egy hotdog-kóla is megfelelne...És egyáltalán honnan tudod hogy merre lakom?

-Majd kiderítem. Holnap hatkor? Van megspórolt pénzem elég, szóval az Acapella elég ideális.-elmosolyodott, amit nem bírtam ki, hogy ne viszonozzak.

-Najó. Benne vagyok.

-Akkor csáó.

Peter megfordult és elindult a kijárat felé.
Ekkor Dorothy előbújt az tartóoszlop mögül, széles vigyorral az arcán.

-Na szóval, ki is volt ez a félisten?

-Senki. Csak egy új fiú. Segítettem neki megk...

-Ezt hallottam.-vágott közbe- Nem erre lennék igazából kiváncsi. Tetszik neked?

-Igen. Mondjuk. Fogjuk rá. De kinek ne tetszene?

-Na jó, ez igaz. Akkor úgy kérdezem, mennyire tetszik?

-Kicsit jobban a kelleténél.

-Rendes?

-Túlságosan.

-El tudsz képzelni bármit kettőtök között?

-Talán, igen.

-Na akkor hajrá, indulás a plázába!

-Minek?

-Nem gondolod ugye hogy egy trikóban és egy rövidnadrágban akarsz megjelenni az Acapellában?!

-Nem...de...

-Nincs de!-vágott megint szavaimba.

-Na jó, rendben. Nincs ellenvetésem. Úgy se tudnék veled vitatkozni.

Nyolc órára haza is értünk, bő négy órás shopping után. Dor amennyire antiszociálisnak tűnik, annál inkább szeret az eladókkal diskurálni, egy jobb ár fejében, több-kevesebb sikerrel. Vettünk két pár cipőt, fehérneműt, két koktélruhát: egy kéket, egy pirosat és egy szempillaspirált. A fele megtakarított pénzem ottmaradt. De megérte. Szerettem volna ha Peet szépnek lát. Most már biztos voltam benne, hogy érzek valamit iránta.

 

Kész a második rész. Jó olvasást;) Remélem jól sikerült. Ha bármi észrevételed van, helyesírás, vagy ha úgy gondolod hogy valami változást igényelne, írj. ;)