~Kelsey White története

Kilencedik rész - Álomból rémálom

2011. szept. 16. 15:27 - írta csakLilla

Másnap reggel sajgó ízületekkel ébredtem. Azt a pár órát is, amit átaludtam, forgolódva töltöttem. Mégsem a fizikai fájdalom volt akkor, abban a pillanatban a legelviselhetetlenebb, amit éreztem. Ami legbelül, a lelkem mélyén zajlott bennem, az rosszabb volt. Sokkal rosszabb... Az agyamban egy éjszaka alatt annyi lehetőség játszódott le, Peter és egyben a szerelmünk megmentéséért, hogy már belefáradtam. Mindegyik tervem befuccsolt még azelőtt, hogy tüzetesebben átgondolhattam volna. Úgy éreztem nincs kiút.

Tegnap este, mikor Kate elment, Peet próbált megnyugtatni, hogy Katerina fenyegetései csak üres szavak, és hogy ne féljek, mert tud magára vigyázni... Próbáltam szenvtelennek tűnni, eredménytelenül. Az elmém egy része kikapcsolt, csak a történteken járt az eszem, mostanáig.

Reggel 9 óra, harminc perc. Harmadik kávé éhgyomorra. Nem tesz jót a savamnak. Öt hangpostaüzenet: Négy Dorothy, egy Peter. Egy bevásárlólista, és egy rakat házi. Igazából egyik iránt se éreztem különösebb késztetést, hogy elintézzem, egyet kivéve, az pedig Dor volt. Beszélnem kellett vele. Rögtön. Az egyetlen ember, aki képes bármit elfeledtetni velem. Felhívtam, felöltöztem, majd elindultam feléjük. Csak három sarokra volt a házuk. 
Mikor megérkeztem, megcsörrent a telefonom, Peter volt az. Nem akartam vele beszélni. Fáradt voltam. Tudtam, hogy találkozni akar...ami úgyse jönne össze, mert Dorothy-nál vagyok. Szóvam nem vettem fel, de megígértem magamnak, hogy később visszahívom.
Dor beengedett, majd leültünk az ágyára, és rákezdtem. Mindent elmeséltem neki, részletesen. Katerina-ról, az autóbalesetről, és a tegnapi napról. A végén köpni-nyelni nem tudott.

-Megfenyegetett? Anyukám. És mit fogsz tenni? Elverjük?-felnevettem, majd elkomorodtam.

-Most komolyan beszélek, Dor! Mit tegyek? Nem bírnám elviselni, ha Peter-nek bármi baja esne.

-Nyugi! Ha tényleg azt mondta a csaj, hogy szereti, nem fogja bántani!-nagyot sóhajtottam, de nem megnyugvásból.-Nézz rám! Ne féltsd Peter-t! Nagy fiú már, tud magára vigyázni!-majd elmosolyodott.

-Tudom. Köszi, hogy meghallgattál. Tudod, sokat jelent ez számomra... Na de most mesélj te! Mi van a Patrick-oddal vagy hívjam inkább Alex-nek? Hm?-felnevettem. Dor rám grimaszolt, majd ő is elmosolyodott.

-Tudod, nem olyan könnyű dönteni, mint te azt hiszed! Olyan az én helyzetem, mintha neked két Peter-öd lenne...

-Akkor volna egy szeretőm is. - felkacagtunk.

Ekkor eszembe jutott, hogy még nem hívtam vissza Peet-et.

-Jó hogy róla beszélünk, azt hiszem ideje lenne visszahívnom. Bocsi, de megígértem neki. Vagyis magamnak, de ez lényegtelen.- közben kikotortam a táskámból a mobilom és már tárcsáztam is a számot. A szám pillanatnyilag nem kapcsolható. Kérem hagyjon üzenet, vagy próbálja később. Ha? Most megharagudott rám? Vagy csak lemerült. Valószínűleg az utóbbi.

-Nem veszi fel. Mindegy, biztos...-ekkor már csörgött is a telóm.

-Na, ez gyors volt.-nevetett Dorothy.

-Ez nem ő...-felhúztam a szemöldököm- Felveszem, lehet csak másik számról hív.

-Jó napot!-egy nő volt az, közömbösen beszélt. Mit akarhat?

-Jó napot.

-Ismerőse vagy rokona ön Peter O'neill-nek?

-Igen. A barátnője vagyok.

-Mr. O'neill autóbalesetet szenvedett a délután folyamán, jelenleg a Lincoln Kórházban ápolják az intenzív osztályon. Betudna fáradni hozzá?

Pulzusom az egekbe emelkedett, nem kaptam levegőt. A telefon kiesett a kezemből a padlóra. Még hallani lehetett , amint a recepciós nő beszél, majd leteszi.

-Mi történt? Mi az?-faggatózott Dorothy.

Nem tudtam válaszolni. Egyszerűen leblokkoltam. Talán 10 percbe is telt, míg összeszedtem magam, és szavanként valahogy sikerült elmondanom neki. Ekkor ő megfogott a karomnál, és elrángatott az autóig. Tudta mire van szükségem. Látni szerettem volna Petert.

-Melyik kórház?

-Li-Lincoln.-éreztem amint gombóc gyűl a torkomban.-Mond, hogy semmi baja...

-Te is tudod, hogy Peter erős. Túl fogja élni.-majd beindította az kocsit.

Mikor megérkeztünk, meg se vártam Dorothy-t, már rohantam is a bejárat felé. A kórházban megcsapott a fertőtlenítő szag. Megtorpantam egy percre, recepció után kutatva, majd szaladtam tovább. Nem találtam, hát megállítottam egy nővért.

-Elnézést, nem tudja esetleg melyik kórteremben ápolják Peter O'neill-t?-lihegtem.

A nő elővett egy mappát, majd szemével a nevet kereste.

-Ah! Megvan! Elütötték-mondta félig kérdezve-Intenzív osztály, második szoba. Harmadik emelet és jobbra.-közben megérkezett Dorothy is, de nem vártam meg, már futottam is a lifthez. 
Mikor felértem, lelassítottam. Nem tudtam mire számítsak... mennyire lesznek nagyok Peter külsérelmi nyomai? Belehalnék, ha látnám összetörve...
Mélyet szippantottam a levegőből, majd továbbhaladtam. Megálltam egy nagy üveg ajtónál, amire hatalmas betűkkel ki volt írva, hogy intenzív osztály. Kinyitottam. 1-es kórterem. Nagyot nyeltem. Majd a megpillantottam a 2-es számot. Mellette hatalmas ablak...amin keresztül tisztán kivehető volt egy beteg. Tele volt szurkálva csövekkel. Feje bekötve, jobb keze gipszben. Peter volt az.

Hatodik rész - A volt barátnő

2011. aug. 31. 18:26 - írta csakLilla

-Pontosan ma van a napja annak, hogy három teljes hete járunk!-mondta Peet.-Azt hiszem, ezt meg kellene valahogy ünnepelnünk...nem gondolod?-majd felém kacsintott.

-Hát, rendben.De miben töröd a fejed?

-Mondjuk egy piknik? Délután?

-Hm... nem hiszem, hogy ráérnék. Dorothy-nak ma van a szülinapja, és úgy igazából még semmit nem vettem neki.-arcát pásztáztam, abban reménykedve, hogy némi együttérzést vélek majd felfedezni.

-Öhm. Azt hiszem, mintha nekem is említette volna, hogy nem bánná, ha megjelennék. Nem tudod, mit szeretne Dor?

-Szerintem nálam jobban senki nem ismeri. Ha akarod, helyetted is megvehetem...

-Megköszönném, édesem.-majd homlokon puszilt, és átölelt.

A délelőtt követően még beszélgettünk Peterrel, majd elmentem a plázába vásárolni.
Minden ajándékboltot végignéztem, de semmi egyedit nem találtam...így a ruházat mellett döntöttem. Pont egy butikban nézelődtem, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki vizslat. Egy nő volt az. Hosszú ballonkabátba, maxi csizmában és hatalmas kalappal a fején, ami a fél arcát elrejtette. Tovább álltam hát, de akkor is a sarkamban maradt. Megszaporáztam lépteimet, de mint az árnyékom, úgy követett. Ekkor hirtelen megfordultam, és átellenben találtam magam vele. Körülbelül öt méter lehetett kettőnk között a távolság. Felemelte a fejét. Hosszú, fekete, hullámos fürtjei, megcsillantak a neonlámpa fényében. Makulátlan arcán, sötétzöld szeme felett, füstös smink fedte bőrét. Többnek nézett ki mint húsz. Gyönyörű volt. 
Megdermedten álltunk mind a ketten, míg végre sikerült valami hangot erőltetni magamba.

-Miért követsz?

-Tudnod kell valamit!-arca komoly és rezzenéstelen volt. Elképedtem. Mégis mit kellene tudnom egy vadidegentől?

-Miről?

-Peterről.-megállt az ütő bennem. Mi csoda?

-Mi...Mit?-dadogtam. Két lépést tett felém majd folytatta.

-Felejtsd el őt! Nem hozzád való! Azt hiszed, hogy szeret? Nagyot tévedsz.

-Mégis ki vagy te?-faggattam ingerülten.

-Kate B...

-Peter Kate-je?-vágtam közbe.

-Igen.-sóhajtott.-Szóval beszélt rólam.

-Csak megemlítette a neved...akkor te lennél az exe.-nem akartam elhinni. Nem azt, hogy Peter elhagyta ezt a lányt, és nem azt, hogy most itt állok vele szembe. Hanem, hogy Peet engem választott, egy ilyen nő után, akivel bármiben összehasonlítanának, magasan ő nyerne.

-Mit mondott még rólam?

-Semmit.-böktem rá.-Mit akarsz tőlem?

-Már mondtam. Figyelhetnél jobban is! Én csak segíteni szeretnék, hidd el. Nem akarom, hogy később nagyobb fájdalom érjen. Peter nem szeret téged, csak engem akar veled elfeledtetni! De ez soha nem fog neki sikerülni, mert minket egymásnak teremtettek. Nézz rám.-egy kirakat üvege elé vezetett, ahol jól látszódtunk mind a ketten.-Nézd a hajam, a testem, az idomaim, az arcom, a ruhám...most pedig nézz magadra! Koszos melegítő és egy régi sportcipő, a frizurád aligha látott még balzsamot, az alkatod egy átlagos tizenévesével egyenlő...-a szemem megtelt könnyel-sosem leszel elég jó neki!-kicsordult egy csepp, és lefolyt az államig, ahonnan lecseppent.-Csak nem sírsz?! Nem akartalak megbántani...de ez így sokkal jobb lesz mindkettőtöknek.-majd elsétált.

Én lerogytam a földre, hátamat az üvegnek támasztottam. Majd zokogtam. Úgy éreztem, ennek a napnak befellegzett. Majd pár perc múlva összeszedtem minden erőmet, és elindultam megvenni az ajándékot.

Mikor hazaértem, átöltöztem és kisminkeltem magam, hogy kevésbé legyen feltűnő, hogy bőgtem, majd rohantam Dor partijára, késésben voltam. Útközben megnéztem a nem fogadott hívásokat, aminek hetven százalékát Peet-től kapottak töltötte ki. Négyre beszéltük meg a találkozót, és már öt múlt pár perccel. Hát felhívtam, de nem vette fel. Hagytam neki egy üzenetet:

-Szia édesem! Ezer bocsánat, hogy késtem, de mindjárt ott vagyok! Még egyszer sajnálom, csak valami halaszthatatlan dolgom akadt.-hazudtam.

Pár percre rá meg is érkeztem. Felköszöntöttem Dorothy-t, majd Peet keresésébe kezdtem.

-Nem láttad Peter-t?-kérdeztem Dor-t.

-Azt hittem veled jön. De neked kellene rá vigyáznod, már nem azért!-felkacagott.

-Úgy volt megbeszélve, hogy itt találkozunk...

Ekkor hátulról valaki átölelt. Illata ismerős volt. Csuklóján ezüst karkötő, amit mindig... ez csak Peet lehet az! Megfordultam, majd homlokon puszilt.

-Hol jártál, ilyen sokáig drágám? -kérdezte.

-Hát ugye sürgősen...szólt anya, hogy ugorjak be hozzá az irodába, mert... mamámnak ki kellett váltanom a patikából a gyógyszerét.-hazudtam...és elég jól.-Hívtalak telefonon, de nem vetted fel.

-Tudom. Lemerültem.

Ekkor eszembe jutott, hogy hol is jártam valójában, és hogy kivel  is találkoztam. Összerezzentem.Mi van ha igazat mondott? Nagyot nyeltem, majd megráztam a fejem. Nem! Nem szabad ilyenekre gondolnom!

-Kelsey! Hahó! Kels. Kelly! Hol járnak a gondolataid?

-Sehol. Figyelek. Mondjad!

-Na ez az... előbb már előbb megkérdeztem egyszer. Szerinted milyen stílusú zene szóljon?

-Mindegy.-ekkor Peter megfogta a kezemet és arrébb húzott.

-Mi a gond?-kérdezte.

-Semmi.

-Tudom, hogy valami van. Láttam az arcodat előbb! Hol jártál egy órája?

-Mi ez, kihallgatás? Már mondtam, hogy a patikában!-feldúlt voltam.

-Kelsey... ne hazudj... tudom, hogy nem ott voltál. Mi történt? Ki vele!-lesütöttem fejem, szégyelltem magam. Majd egy nagyot szippantottam a levegőből és rákezdtem.

-Találkoztam vele.

-Kivel?

-Kate-tel.

-Milye...az exemmel?-megdöbbent.

-Igen.

-Mit tett veled az a szemét ribanc?

-Semmit!

-Az igazat!

-Rendben. De előbb kérdezhetek valamit?

-Igen.

-Szeretsz te igazán?

-Persze, de ezt remélem anélkül is tudod, hogy meg kellene erősíteni.

-Mindennél jobban?

-Mindennél.

-Még Kate-től is?

-Mi? Ez egyértelmű szerintem. Mivel beszélte tele a fejed az az álszent?

-Semmivel.

-Kels, így nem tudok segíteni!

-Nem szorulok a segítségedre.

-De...

-Figyelj, téged választottalak, nem?! Miért tettem volna, ha nem lennék beléd szerelmes?

Elgondolkodtam. Igaza volt.

-Bocsáss meg. Nem akartalak...

-Nem tesz semmit. Csak nem értem, hogy hogy bizonytalanodhattál el.

-Haragszol?-kérdeztem.

-Nem! Dehogy... egykoron velem is ugyanezt tette Kate. Könnyen rá tudja az embereket beszélni mindenre.

-Hogy szakítottatok? Vagy miért?

-Ez hosszú... majd egyszer elmesélem. De most inkább érezzük magunkat jól, és bulizzunk! Nem a kedvenc számod szól éppen?-terelte gondolataimat jobb irányba.

-De, az...

-Hölgyem! Szabad egy táncra?-kérdezte pimasz mosollyal az arcán. Nem tudtam türtőztetni magam, hát beleegyező pillantást vetettem rá. A karomat az övére helyeztem, majd együtt elindultunk a táncparkett felé.

Negyedik rész - Túl a barátságon

2011. aug. 28. 23:44 - írta csakLilla

Másnap reggel a Dorothytól kapott huszonkilencedik telefonhívásra keltem.

-Végre méltóztattál felvenni! Hogy lehet délig aludni, mikor a barátnődnek az egekben a vérnyomása, a te hibádból! Tudod, drága a márványkoporsó! Amit persze te fogsz fizetni, ha itt azonnal nem meséled el részletesen a tegnap estédet!

-Gyere át egy fél óra múlva, addig rendbe kapom magam. Mindent elmondok, ígérem!

-Tizenöt perc múlva ott vagyok! Punktum. És nem kések!

-De...!-lecsapta. Valószínűleg már rohant a cipőjét húzni.

Elindultam hát fogat mosni, közben pedig rendszereztem a tegnap történteket. Mindenre tisztán emlékeztem...és egy darabig még fogok is. Felejthetetlen este volt.

Dor tíz perc alatt átért hozzánk, és még be sem esett az ajtón, máris faggatóra fogta.

-Csók?

-Nem volt.

-Ölelés?

-Elmaradt.

-Jártok egyáltalán?

-Nem.-csalódottság ült az arcára.

-Összevesztetek?

-Nem! Dehogy.

-Akkor ki hibájából nem jöttetek össze? Legalább bevallottad neki, hogy tetszik neked?

-Igen, de ő megelőzött vele... én állítottam le azzal, hogy túl gyors a tempó.

-Ne csináld már! Most komolyan! Kedveled vagy sem?!

-Igen. De miért kellene egyből rámásznom?

-Mit miért? Ilyet a lányok csak lekoppintásképpen szoktak mondani! Az még hogy jártok, nem azt jelenti, hogy az első alkalommal le kell feküdnötök!

-Tudom, de...

-Nincs de! Sipirc a szemem elől! Szégyent hoztál rám! Erről dumáltam én neked tegnap órákig?! Hétfőn az első dolgod legyen felkeresni!

-Oké. Megértettem, parancsnok!-forgattam a szememet.

Dorothy újra előadta a pasikról szóló kiselőadását, feleslegesen, majd három óra múlva távozott. Megkönnyebbültem, mikor kilépett az ajtón. Ilyen is ritkán fordult elő, de most kivételesen untatott.

Délután elővettem a befejezetlen házi dolgozataimat, majd estig minddel elkészültem. Észre se vettem mennyire elment a idő, csak azon kaptam magam, hogy már fel kellett kapcsolnom a lámpákat, hogy lássak is valamit.Ekkor jutott eszembe, hogy anya rám bízta, hogy menjek le a boltba pár dologért, mindenképp, mert holnap nem lesz nyitva.
Gyorsan felkaptam a cipőmet, és rohantam lefele, a sarki abc-be. Reménykedtem benne, hogy még nyitva találom.
Még nem zártak be mikor odaértem, de én voltam az utolsó vásárlójuk. Megvettem amit kellett, majd hazafele indultam, mikor megpillantottam egy szemből közeledő kék Nissant. Pont mint...Peteré. Lelassított és áttért az én sávomba. Most már biztosra tudtam, hogy csak ő lehet az. Lehúzta az üveget.

-Szia cica! Elvihetlek?-vonta fel szemöldökét a napszemüvege alól. Somolygott.

-Hello Peter!-mosolyogtam vissza rá.

-Na! Pattanj be!-levette szemüvegét majd felém fordult.-Vásárolni voltál?

-Igen. És te? Mit keresel itt? A belvárosban?

-Téged!-hátrahőköltem-Csak vicceltem, na! Nem kell egyből megijedni!-nevette el magát.-Csak a könyvtárban jártam.

-És mit is kerestél ott?

-Csak a családfámat kutatom szabadidőmben.-ez elég hihetetlenül hangzott az ő szájából, de nem találtam érthető magyarázatot arra, hogy miért hazudna.

-Az biztos jó dolog lehet, de engem két házzal arrébb, ki kellett volna rakni. Azt hittem tudod hol lakom.

-Szeretnék valamit mutatni.

-Nem ér rá? Már késő van.

-Nem, én ragaszkodom hozzá.

-Hát jó.-adtam be a derekam.

Hosszú ideig mentünk még, mikor hirtelen letértünk egy földútra. A gyomrom görcsbe rándult. Mit akarhat Peet?

-Mégis hova viszel?

-Majd meglátod, szívi!-rezzenéstelen arccal vezetett tovább.

Mi van ha Peter is egy olyan gyilkos amilyeneket a híradókban lehet látni? Mi van ha nem törődött bele a visszautasításba, és úgy akar bosszút állni, hogy élve eltemet? Hirtelen megszűnt az autó motorjának zúgása. Peter állította le.

-Megérkeztünk. Kérlek várj meg itt!-majd kiszállt, és az erdő fele vette az irányt.

Mi van ha most megy az ásóért ? Mi van ha most készíti elő a koporsómat? Nem, ez Peter. Tudom, hogy semmi ilyenre nem lenne képes. Vagy mégis?!

Ekkor előbújt a sötétből, hátratett kezekkel. Valamit rejtegetett. Egy baltát? Egy kést? Egy ásót? Félnem kellett volna, de nem tettem. El kellett volna szaladnom, de lábaim földbe gyökereztek. Kiáltanom kellett volna, de hangom gyenge volt. Biztonságosabban éreztem magam a közelében, mint bárhol máshol. Pedig agyam ennek az ellenkezőjét sugallta. 
Ekkor odaért az autóhoz, kiszálltam, és az üléshez támaszkodtam.

-Kelsey!-megérintette a könyökömet. A torkomban dobogott a szívem.-Eljöttél ide velem, a világ végére, ahol nyugodtan megölhetnélek, és eltemethetnélek úgy, hogy senki nem találna meg soha. Eljöttél ide velem, és nem szaladtál el, mikor elmentem neked ezért, ami akár egy fejsze is lehetne.-hátulról elővette a bal kezét, amiben egy vörös rózsát tartott. Átadta. -még gyorsabb lett a pulzusom.Próbáltam egy köszönöm félét kinyögni, de elakadt a hang a torkomon.-Két napja ismersz, és eljöttél velem egy ilyen helyre...és még te mondod, hogy nem bízol bennem?-nevettem, szemem tele volt könnyekkel, de nem mertem gyengeségemet kimutatni.Lesütöttem fejem, elpirultam. Ekkor Peter megfogta kétoldalt a csípőmet, majd felrakott az ülésre. Jobb kezével beletúrt a hajamba, a ballal pedig átkarolt. Olyan forróság öntött el, hogy azt hittem, ha most azonnal nem öntenek le egy vödör vízzel, felgyulladok. Peet közelebb hajolt, majd távolabb, aztán hirtelen megcsókolt. Lágyan, gyengéden, de mégis szenvedélyesen. Szívem kihagyott egy pillanatra. Viszonoztam. Hátul az egyik kezemmel támaszkodtam, a másikkal pedig Peter tarkóját simogattam.
Egy-két perc múlva eltoltam magamtól. Légszomjam volt. Szemébe néztem majd elmosolyodtam. Arcom egy arasznyira volt az övétől.

-Hazavigyelek?-kérdezte.

-Igen. Anyu haragudni fog, ha nem talál otthon. De most már tényleg haza!

-Igenis!-felnevetett, majd folytatta-Azt hiszem, ezzel a lépéssel átléptük a barátságunkat határvonalát.

-Szerintem is. De nincs mást tenni, ez visszavonhatatlan. Úgy látszik bele kell törődnünk, hogy már csak kapcsolatban lehetünk egymással. Ha tudnád, hogy mennyire sajnálom...-ránéztem, majd a vállára hajtottam fejem...régóta nem éreztem magam ennyire boldognak.

 

Úgy látszik kész a negyedik rész is, remélem tetszik;))

Harmadik rész - A randi

2011. aug. 28. 0:35 - írta csakLilla

Nem tudtam megbékélni azzal a szóval, hogy randi. Egyszerűen nem ment. Peterrel még alig ismerjük egymást, hogy hívhatna randira?! Csak meghálálja kedvességemet az Acapellában, egy vacsorával, kettesben. Na jó, szó mi szó tagadhatatlan, hogy ez egy igaz romantikus randevú lesz, amiről minden lány álmodik már óvodáskora óta. De akkor is furcsa. Dorothy már délben itt volt, hogy felkészítsen a találkozásra. Hiába mondtam neki, hogy már volt pasim, nem Peet lesz az első, úgy tett mintha meg sem hallaná. Minden instrukciót elmagyarázott, és minden helyzetre felkészített, még arra is, ha Peter megkérné a kezemet. Kiválasztottuk a piros mini koktélruhát, ami igazából Dor stílusához passzolna, de nem mondhattam nemet, annyira szexinek éreztem magam benne.

Gyorsan elrepült a délután. Dorothy-val megnéztünk egy drámát, ami persze elvette mindentől a hangulatomat, de nem volt rossz film, szóval megérte, és estére már amúgy is nyoma sem volt a rossz kedvemnek, hiszen már minden egyébb érzelmet elnyomott az izgalom és a várakozás. Hét előtt pár perccel már a kanapén ültem, mikor kopogtattak. Szívem a torkomban dobogott.

-Nyitom!- és már indultam is az ajtó felé.

-Kösz Kel.- meglepődtem. Ez nem Peter hangja volt. Ez anya. Biztos hamarabb ért véget a műszakja.

-Sziaaa anyu! -és átöleltem.

-Szia drágám! Hé, mi ez a szerkó?! Biztos méregdrága lehetett, de megérte, nagyon csinos! De hova készülsz, csak nem?!

-De bizony. Na de mentem, szia. Majd estefele jövök. Puszi.- közben megpillantottam egy királykék Nissant amint a házunk kocsifelhajtójára tolat. Peet volt az.

-Szia kicsim! Vigyázz magadra!-majd bement a házba.

Közben Peet kiszállt a kocsiból, hogy kinyissa előttem az ajtót.

-Hűű-ha! Nem mondom, kitettél magadért!- elmosolyodott.

-Köszi, te is!-elpirultam.

Fekete öltönyt viselt, sötétkék nyakkendővel és fehér inggel. Jó állt neki. Beszálltunk az autóba majd elindultunk.

-Na és hogy vagy?-kérdezte megtörve a csendet.

-Jól, köszi. Te?

-Én is.

-Kapcsoljak zenét?

-Ha szeretnél.-majd benyomta a rádiót és egész halkra tekerte.

-Amúgy akarsz valamit tudni rólam? Szívesen válaszolok  rá, mert nekem is lennének kérdéseim.- rám kacsintott a jobb szemével. Majd' elaléltam.

-Hát...öhm. Igen. Melyik suliból jöttél? Sporttagozat?

-Nem, dehogy- nevetett -a ditroiti állami suliból. Ott nincsenek tagozatok.-felnevetett- Ja, hogy miért vagyok, izmosabb mint a többiek? Gyúrni járok, de leginkább örököltem a testalkatom, apám is ilyen volt.

-Csak volt?

-Meghalt pár éve, autóbalesetben, anyámmal. -felszisszentem-Szóval most egymagam élek, egy hatalmas házban a külvárosban. Elég nagy vagyont hagytak rám , amit kamatoztatni tudok a bankban, hogy megéljek. A gyámügy nem foglalkozik velem, én sem foglalkozom senkivel. Elég érettnek érzem már magam ahhoz, hogy egyedül is ellegyek. Meg amúgy is már csak egy-két év és nagykorú leszek.

-Nem érzed magad néha magányosnak? Nagyon hiányoznak?

-De, elég sokszor, pont ezért választottam inkább az edzőtermet. Ott levezetem a felesleges feszültséget, és elvonja egy kis időre a figyelmemet. Hiányozni hiányoznak, de próbálom ezt magamba minél mélyebbre temetni, elfejteni. Így elviselhetőbb. Te vagy az első, akinek erről meséltem.

Megérkeztünk. Peet kiszállt, kinyitotta előttem az ajtót, majd bezárta a kocsit. A bejáratnál vörös szőnyeg fogadott, ami mellett apró lámpák sorakoztak a földön. Beléptünk a terembe. Minden csupa márványból és swarovski kristályból állt. Nem hiába volt ez a város legfényűzőbb étterme. Egy pincér az asztalunkhoz vezetett.

-Italt?

-Igen, kérünk.-válaszolt helyettem is Peter.-Mit szeretnél Kelsey?

-Öhm. Vizet, legyen szíves.

-Nekem egy kólát. Köszönöm!

A pincér átnyújtotta az étlapokat, majd távozott. Próbáltam volna valami tíz dolláron aluli ételt keresni, sikertelenül. Még a saláta is több volt. Hát rákérdeztem Peet -re:

-Te mit rendelsz?

-Öhm azt hiszem, egy körtével párolt Cordon Blue megteszi. Igen ez lesz. Te?

-Hát, öhm. Még nem igazán tudom...

-Figyu! -az étlapról felpillantva, egyenesen a szemébe néztem- Ne törődj az árával, én fizetem. Ez része a hálámnak, amivel tartozom neked.- újra megvillantotta féloldalas mosolyát.

-Köszi, de nem igazán értem még mindig, hogy ezen mit kell hálálni. Bárki megtette volna helyettem is.

-Hm.Látom még mindig nem érted.-lesütötte fejét-Tetszel nekem. Nagyon. Ugye nem gondoltad, hogy minden embert az Acapellába viszek, mert segített?!-felkuncogott, majd komolyabbra fordította a szót- De mindezek mellett is nagyon hálás vagyok. Út közben, mondtam, hogy szeretnék valamit kérdezni. Igazából ezt későbbre tartogattam, de...

Közben megérkezett a pincér és felvette a rendelést.

-De, mi?-kérdeztem.

Mély lélegzetet vett, majd folytatta.

-Talán...lehetne valami köztünk... úgy érzem. De ezt csak te tudod. Kíváncsi lennék, hogy mennyire találod gyorsnak a tempót? És, hogy, igazából...te, kedvelsz-e? Tudod, még senki iránt nem éreztem így. Mikor távol vagy, a közelembe akarlak, mikor a közelemben vagy, még közelebb szeretnélek magamhoz. Alig ismerlek, de máris tudom, hogy az életemet veled szeretném leélni.-kezében a sótartót forgatta, majd felpillantott.

Megdermedtem. Testemet forróság és vágy öntötte el, hogy a karjába ugorjak és igent mondjak. De nem tettem, pedig boldog voltam... de nem felhőtlenül. Csak egy napja ismertem, és tudtam, hogy még nem nyerte el a bizalmamat, bármennyire is szerettem volna. Igyekeztem hangot erőltetni a torkomba, de minden egyes szónál elakadt a levegő a tüdőmben.

-Szóval?-firtatta.

-Nehéz így dönteni. Pár órája ismerlek, alig tudok rólad valamit. Még a teljes nevedet s...

-Peter O'neill .-szakította közbe mondandómat.-Nem muszáj most válaszolni. Gondold át, és ha majd úgy látod, szólj.- arcán az elkeseredettséget észleltem. Nem! Ennek nem így kell történnie. Ha így folytatom, el fogom veszíteni...

-Nem! Peet, mármint Peter, én kedvellek, csak úgy tartom helyesnek, ha minden a maga idejében következik. Először meg kell ismernünk egymást. A testi vonzódás nem minden.

-Tudom...csak egyszerűen nem bírtam magamban tartani.

Meghozták az ételt.

-Köszönjük.-mondtam.-Szóval most akkor mi lesz? Ideiglenes barátság?-vetettem fel Peetnek mosollyal az arcomon.

-Az is jobb mint a semmi...-majd felnevetett.

A vacsora többi részében kérdésekkel bombáztuk egymást. Többet tudtam meg róla egy óra alatt, mint Dorothyról valaha. Valami kibontakozóban volt köztünk.

Későn értünk haza, de nem bántam, régen éreztem ilyen jó magam. Az illata, a mosolya, a kék szemei, mind-mind elraktározódtak az emlékeim között, egy életre.

 

Na, kész a harmadik rész is!:) Jó olvasást! Ja, és ne felejtsd el pontozni!;)

Második rész - A viszonzás

2011. aug. 27. 17:41 - írta csakLilla

Elkísértem Peter-t a terembe, ahol a tanár abba a sorba ültette amelyikben én is voltam, csak egy másik padsorba.

Órán rá-rá néztem, hogy jól van-e, de hát mi baja is lehetne, egy olyan közösségben, ahol az a szerencsétlen Kelsey White is két év alatt csak kisebb horzsolásokat szerzett. Meg amúgy is, egy osztályteremben mégis mi történhet? Szóval nem ezért figyeltem. Valami teljesen más volt az oka.
Talán a kellemes és nem múló bizsergés, amikor rá nézek? Lehet. Talán csak a szokatlan külseje vonzza a tekintetemet (nem igazán van tele az osztály Adonisz alkatú pasikkal) ? Lehet. Talán a biztonság, amit a közelében érzek. Lehet. Vagy a szeme, az ajka, a... Felém pillantott. Tekintetünk egy minutumra találkozott. De rögtön lesütöttem a szemem, mintha szégyellném, hogy nézem. Valószínűleg el is pirultam. Ekkor újra elmosolyodott.

Kicsengetés után rögtön az ajtó fele tartottam, az elsők között voltam, akik kiléptek a teremből. Nem akartam Peterrel találkozni, mert tudtam, hogy zavarba jövök és bunkósságokat mondok. Egyszóval leráztam és Dorothy felé indultam, a tesiterem elé. 
Mikor odaértem, Peter már ott állt, öszekulcsolt kézzel és keresztbe tett lábbal, a falhoz támaszkodva.

-Már váltalak. Meg akarom hálálni, hogy segítettél elvezetni a teremig. Ha te nem vagy, lehet, hogy még mindig itt bóklásznék,  míg rám nem akadna egy tanár, aki aztán beküldetne az igazgatóiba lógásért. Mi a kedvenc kajád vagy kajáldád?

-Köszi, de te is segítettél összeszedni a cuccomat. Így kvittek vagyunk. De... hogy kerültél ide? Tisztán emlékszem, hogy mögöttem voltál. És egyáltalán honnan tudtad, hogy ide tartok?

-Csak gondoltam, nem tudtam. Láttam, hogy sokat beszélgetsz azzal a vörös hajú lánnyal, és hogy alig bírtok elszakadni egymástól. Sejtettem, hogy itt talállak. Hát megszaporáztam lépteimet és az ebédlőnél jobbra fordultam. Arra rövidebb volt.

-És még hogy te nem vagy itt jártas...Cöhh.

-Ha nem látsz szívesen, akár el is mehetek.

-Ne me...! Vagyis ha dolgod van, felőlem.

-Rendben. De a meghívás még áll, ugye? Egy vacsora az Acapellában? Majd felveszlek.

-Azért nem kell túlzásokba esni, tudod milyen drága hely az Acapella? Nekem egy hotdog-kóla is megfelelne...És egyáltalán honnan tudod hogy merre lakom?

-Majd kiderítem. Holnap hatkor? Van megspórolt pénzem elég, szóval az Acapella elég ideális.-elmosolyodott, amit nem bírtam ki, hogy ne viszonozzak.

-Najó. Benne vagyok.

-Akkor csáó.

Peter megfordult és elindult a kijárat felé.
Ekkor Dorothy előbújt az tartóoszlop mögül, széles vigyorral az arcán.

-Na szóval, ki is volt ez a félisten?

-Senki. Csak egy új fiú. Segítettem neki megk...

-Ezt hallottam.-vágott közbe- Nem erre lennék igazából kiváncsi. Tetszik neked?

-Igen. Mondjuk. Fogjuk rá. De kinek ne tetszene?

-Na jó, ez igaz. Akkor úgy kérdezem, mennyire tetszik?

-Kicsit jobban a kelleténél.

-Rendes?

-Túlságosan.

-El tudsz képzelni bármit kettőtök között?

-Talán, igen.

-Na akkor hajrá, indulás a plázába!

-Minek?

-Nem gondolod ugye hogy egy trikóban és egy rövidnadrágban akarsz megjelenni az Acapellában?!

-Nem...de...

-Nincs de!-vágott megint szavaimba.

-Na jó, rendben. Nincs ellenvetésem. Úgy se tudnék veled vitatkozni.

Nyolc órára haza is értünk, bő négy órás shopping után. Dor amennyire antiszociálisnak tűnik, annál inkább szeret az eladókkal diskurálni, egy jobb ár fejében, több-kevesebb sikerrel. Vettünk két pár cipőt, fehérneműt, két koktélruhát: egy kéket, egy pirosat és egy szempillaspirált. A fele megtakarított pénzem ottmaradt. De megérte. Szerettem volna ha Peet szépnek lát. Most már biztos voltam benne, hogy érzek valamit iránta.

 

Kész a második rész. Jó olvasást;) Remélem jól sikerült. Ha bármi észrevételed van, helyesírás, vagy ha úgy gondolod hogy valami változást igényelne, írj. ;)

Első rész - Egy új diák

2011. aug. 27. 12:25 - írta csakLilla

Mintha megállt volna az idő... Megesküdnék rá, hogy tíz perce is ennyit mutatott az osztályterem falán lógó óra. Pedig már csak néhány perc választ el az ebédszünettől. Nem mintha annyira éhes lennék, csak egyszerűen már a könyökömön jön ki a matek. De úgy látszik, nem csak nekem. Előttem lévő padban, Becca a kezét firkálta, egy sokszínű tollal. Lófarkas, hosszú szőke haja az én padomra omlott, hát befontam neki kis tincsekbe, mint a legtöbb matekon. Becca mellett Mike ült, az unokatestvérem, a szívtipró, aki mindent és mindenkit megkaphat. Mint ne mondjak, sosem szívleltük egymást. Ő volt a suli menő fiúja, én pedig a barna, félhosszú hajú lány, akinek a tanárokon kívül, senki nem tudta a nevét. Egy ember kivételével, és ő pedig a legjobb barátnőm és egyben padtársam, Dorothy volt. Magas alkatú, egész vékony lány. Már már annyira, mint a milánói kifutón a modellek.Festett élénkvörös, rövid haját a híres énekesnőjéhez, Pink frizurájához tudnám hasonlítani leginkább. Hibátlan körvonalú arca hófehér, akár a porcelánbabáké. Egyszóval tökéletes lenne, ha némi kedvesség és empátia is szorult volna belé. Sok pasi kiszemelte már, de Dor mindet elhessegette... Na én az ő megrögzött ellentéte vagyok némi felesleggel a fenekemen, bár lehet hogy csak kritikusabb vagyok magammal szemben. De van egy dolog ami igaz: naivitásom nem ismer határt. Ha valaki azt mondja, hogy ő az elnök, elhiszem. Mindent elhiszek. Ezért jó, hogy van nekem egy Dorothy-m, aki általában visszarángat a földre. Rápillantottam az órára és elszörnyülködve vettem észre, hogy még hosszú 5 perc van hátra a matek végéig. Hát elővettem egy lapot és elkezdtem rajzolgatni. Pár perc sem telt rá, mikor valaki a nevemen szólított. Mrs. Lovegod volt az, a tanár.

-Kelsey! Kelsey White! Válaszolnál a kérdésemre?

-Igen, persze. De... - Megszólalt a csengő, megmentett. Mrs.Lovegod a tanári asztal felé vette az irányt.

-Jól van gyerekek, jövőhéten folytatjuk. És ne feledkezzetek meg a röpdolgozatról sem!-de ezt már senki nem hallottam, rajtam meg Doron kívül. Szinte az egész 11.a a kicsengetés hallatára kiviharzott a teremből.

Menzán a szokásos helyre ültünk Dorothy-val. A legtávolabbi sarokba, ahonnan nem látszik senki, és persze mi se látszunk. Dor választotta még az asztalt másodévesként.  
Miután megebédeltünk elváltak útjaink, hisz nekem biológiám következett, Dornak pedig Atlétikára kellett mennie.
A szekrényem fele tartottam, mikor különös érzés fogott el. Az ujjaim bizseregni kezdtek, a gyomrom görcsbe rándult. Nem tudtam mire vélni. Minthogy azt sem, hogy ezt kellemesnek éreztem, pedig közel sem kellett volna annak lennie. Megálltam egy pillanatra, majd mentem tovább. Tudtam, hogy már éreztem valahol. Gondolkodtam: De hol? Mikor?
Ekkor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a földön találtam magam. Elestem. A könyveim szanaszét. Valószínűleg a saját lábamban botlottam meg, szokásomhoz híven. Felnéztem, egy fiú guggolt előttem, a papírjaimat szedte. Nem ismertem. Valószínűleg új diák volt. Erős, izmos testalkatú, bronz-barna bőrű. Biztos valami sportiskolából jött. Fekete pólója feszült rajt.

-Szia! Nem baj ha segítek? Láttam amikor felestél. Fáj valamid?-hangja bársonyos és megnyugtató volt. Felsegített a földről.

-Szia, nem baj, és köszi, nem fáj semmim. Új vagy itt?

-Igen, tegnap volt az első napom. Mellesleg Peter a nevem. -kezet nyújott- Szóval még elég ismeretlen itt nekem. Nem tudod véletlen merre van a biológia terem?

-Kelsey, de a barátaim -szám szerint egy darab- Kelly-nek szoktak szólítani. És de, tudom. Én is oda tartok, ha gondolod elkísérhetlek. Várj meg itt, mindjárt hozom a könyveimet!

-Rendben.-mondta és villantott felém egy féloldalas mosolyt.

 

Ez volt az első rész. Írj véleményt! Ha valami nem tetszett kritizáld. Illetve adj ötleteket a 2.részhez! ;)