pasi bejegyzései 
Tizennegyedik rész - Az új otthonom
2011. okt. 10. 15:33 - írta csakLilla
Egyenesen felüdülés volt megérkezni négy óra vonatút után, a hűvös Canhill-ből, a napfényes Miami partjaira. Miután leszálltam a vasúti szerelvényről, egyből szálláskeresésbe fogtam, hiszen azért mégse akartam a szabad ég alatt éjszakázni. Hamarabb ráakadtam, mint gondoltam volna. Egy olcsó panzióban szálltam meg, pár kilométerre a tengerparttól.
És most itt vagyok, a plafont bámulom órák óta, nem tudok aludni. Állandóan jár az agyam. Hol Peter-en, hol Anyuékon, hol Dorothy-n, és persze a kisbabámon. Mi lehet most otthon? Vajon még mindig kereshetnek? És mi lesz ha nem találok állást? Összesen 20 dollárral érkeztem, az pedig itt nem sok semmire elég. Ezen kattogok már fél éjszaka. Azt hiszem változtatnom kellene az életstílusomon. A mának kell élnem ahhoz, hogy kialudjam magam.
***
Másnap reggel
Alig múlt 11, és máris állásinterjúk sokaságán voltam túl. Reménytelenül éreztem magam. Mindenhol az első dolog amit kérdeztek, az a diploma volt. Még érettségim sincs! Egy spanyol középfokúval itt aztán sokra fogom vinni... Most is épp egy visszautasításra várakozok. Úgy sem fognak felvenni. Vannak itt nálam sokkal képzettebbek is.
Azt hiszem, ha így haladok, hazakényszerülök. Vissza a szüleimhez.Sosem aláztatnám meg magam azzal, hogy beismerem, hogy nem tudok a saját lábaimon megállni , de ezt most a babám érdekeiben fogom tenni.-majd megfordultam és a kijárat felé vettem az irányt. Ekkor mögöttem kinyílt az ajtó.
-Kelsey White?-kérdezték.
-Igen.-válaszoltam reflexből, majd hátrapillantottam.
-Úgy tűnik, önt választották. Holnaptól maga az Alba Queen Hotel új recepciósa.-szemében látszott a meglepődöttség. De nem jobban, mint az enyémben.-Reggel, fél nyolckor találkozunk.
Örömömben sikítani tudtam volna. Elszökdeltem a liftig, onnan pegid végigtáncoltam a folyosót. Nem egy karrier, de legalább egy újabb lépcsőfok afelé. Azt hiszem a következő lépés az lesz, hogy keresek egy levelezős sulit. És ott folytatom, ahol abbahagytam.
***
A délután folyamán felvettem a háromszög bikinimet és leszaladtam a tengerpartra kiélvezni az utolsó munkanélküli napomat. Napozni, pihenni szerettem volna.
Épp a bárba tartottam, meginni valamit, mikor felbuktam, de nem értem földet. Valaki hátulról megfogott, a hónom alatt. Hátrakaptam a fejem. Egy világoskék szempár meredt rám. Egy férfi volt az. Félhosszú, fekete hajtincsei közöl néhány a szemébe lógott. Öltönyt viselt, amin meg is voltam rökönyödve, hiszen a tengerparton történt az eset. A nadrágja bokáig fel volt gyűrve, és mezítláb volt. Olyan 25 éves lehetett.
-Kö...köszönöm.-dadogtam.
-Igazán nincs mit.-szélesen rám mosolygott, az arcomat fürkészve.-Meghívhatom egy italra?-kérdezte, mutatva a bár fele.
-Öhm. Igen.-válaszoltam, majd elindultunk közösen.
Ha még nem találkoztam volna Peter-rel, akkor biztos hogy mindent megtettem volna azért, hogy felszedjem ezt a pasit. Borzasztóan jóképű volt. Most azonban le akartam koptatni. Csak a fájdalmat láttam minden férfiban. Tudtam, hogy csak a régi emlékek felidézésére lenne elég egy újabb kapcsolat. Csak felszakítanám vele az éppen gyógyuló sebeimet. Peter iránt érzett szerelmemnél, pedig nem tudtam volna erősebb érzelmet táplálni senki iránt.
De ezt a pasit nem ráztam le. Olyan érzésem támadt, mintha már ismertük volna valahonnan egymást.
-Mit szeretnének fogyasztani?-kérdezte a mixer, mikor megérkeztünk a bárpulthoz.
-Egy vodka-narancsot. És te Kelsey?-mondta, mire én hátrahőköltem.
-Honnan tudod a nevem?-megrettentem.-Úgy emlékszem, még nem mondtam.
-De... előbb...mikor elestél megemlítetted.
Kezdtem megrémülni. Tisztán emlékeztem, hogy még nem mutatkoztam be. De hát magamból kiindulva lehet, hogy megint csak rám jött a paranoia.
-Szóval...?-sürgetett a mixer.
-Valami alkoholmentes koktélt. Köszönöm.
-Biztos nem akarsz valami ütősebbet inni?-kérdezte a pasas.
-Nem. Biztos hogy nem. Várandós vagyok.-mondtam közönyösen.
A férfi szája széles mosolyra húzódott, szinte már nevetett örömében. Magamhoz tudtam volna hasonlítani, mikor kiderült, hogy gyermeket várok. De az ő hirtelen jött jókedvét nem értettem.
-Mi az?-kérdeztem furcsán nézve rá, de ő nem szólt. Csak maga elé bámult, meg a hasamra.
Szerintem jobb lesz ha lelépek. Úgy látszik kifogtam egy bolondot.
-Hahó?-hessegettem az arca előtt a kezemmel.
-És... hány hetes?-tudakolózott még mindig vigyorral az arcán.
-Miért érdekel ez annyira?
-Semmi, semmi. Nem is fontos.-hadarta, majd megköszörülte a torkát és elkomorodott. Valószínűleg neki is feltűnt, hogy nem szeretnék mindent megosztani vele.-Amúgy a nevem Brian Wide.-terelte el a szót.
-Az enyémet, meg úgy látszik már tudod.-nevettem.-Szóval, mit keresel a tengerparton zakóban?
-Csak erre jártam...
-Ja, öltönyben. Lábat mosni jöttél?-pillantottam a csupasz lábfejére.
-Nincs kizárva.-felnevetett.
Erre megcsörrent a telefonja. Kikotorta a nadrágja zsebéből, majd felvette.
-Igen?...Rendben, máris indulok.-majd letette, és a pénztárcájából kirakta az italok árát a pultra.-Úgy tűnik mennem kell. Bocsánat. Jó volt veled beszélgetni.-és lelépett.
Nagyot sóhajtottam, majd beleszürcsöltem a szívószállal koktélomba. Hogy tűnhet valaki ennyire ismerősnek?! Lehetetlen, hogy már bárhol találkoztunk volna, de akkor miért van az érzésem, hogy már ezer éve ismerem? Azt hiszem, végleg megbolondultam.
